VÉLEMÉNYEK HELYETT TÉNYEK

Fenntartható kávézók

Tudsz találni neked való helyet?

Fenntartható kávézók

2021 őszén 5 magyarországi kávézóláncot teszteltünk, utánajártunk a fenntarthatósági szempontok megvalósulásának.

Milyen egy fenntartható kávézó?

Tesztünkben megtalálod a választ.

A Budapesti Corvinus Egyetem diákja, Kis Beáta Laura szakdolgozati témájának választotta a fair trade kávézók vizsgálatát, így az ő kutatómunkájának eredményeit mutatjuk be ebben az ingyenesen elérhető tesztben.

A fenntarthatósággal kapcsolatban a következő kérdésekre kerestük a választ:

  • kapható-e fair trade, UTZ vagy bio védjeggyel rendelkező kávé, illetve cukor,
  • választható-e a cappuccino növényi tejjel,
  • mennyire kerülhető el a hulladék keletkezése fogyasztás során.

Öt népszerű, kávéjáról is ismert lánc egy-egy budapesti üzletébe látogattunk el 2021 őszén. Ezek a Café Frei (Aréna Mall), IKEA (Örs Vezér tere), OMV-Viva (1152 Széchenyi tér 1.), Tchibo (WestEnd) és Starbucks (WestEnd).

A listát tervezzük bővíteni a következő hónapokban.

Mennyibe kerül egy kávé?

Tesztünkből ezt is megtudhatod.

A termékek ára a tesztelés időpontjára érvényes és tájékoztató jellegű, mivel a megvásárolt italok különbözősége miatt nem összehasonlítható.

Még nem vagy Szupertag?

Legyél Szupertag, hogy hozzáférést kapj a több mint 3200 termék és szolgáltatás objektív értékeléséhez.

A fenntartható kávézók teszt eredménye

 
 
 
 
 
 
Termékek összehasonlítása

Szolgáltatók összehasonlítása 0/3

Sorba rendezés

Mégse
TESZTELT SZOLGÁLTATÓK
Találatok száma:

Így teszteltük a kávézókat

Megnéztük, árulnak-e független minősítésű kávét és cukrot. A védjegyekre eltérő pontszámot lehetett kapni:

  • fair trade kávéra, cukorra 3-3 pontot,
  • UTZ címkés kávéra 2 pontot,
  • bio kávéra, cukorra 2-2 pontot adtunk.

Növényi tejre 1 pontot adtunk.
Ha helyben fogyasztás esetén kérhetjük mosható, újrahasználható pohárba a kávét, akkor 1 pontot adtunk.
Ha elvitelre lehet saját bögrébe kérni a kávét, azt 1 ponttal jutalmaztuk, ha ezért kedvezményt is adnak, akkor további 1 pont járt.
Kihelyezett szelektív szemetes jelenléte a vevőtérben szintén 1 pontot ért.

Az összpontszám a maximális pontszámhoz (15 pont) képest elért eredmény százalékos értéke.

Maximum 15 pontot lehetett szerezni, az egyes minősítések pontszáma összeadható, legkívánatosabb a bio és fair trade együttes minősítés lenne. A legmagasabb értéket, 53%-ot a Tchibo és az IKEA érte el. Az OMV-Viva 33%-t, a Starbucks 27%-ot és a Café Frei pedig 20%-ot kapott. Jól érzékelhető, hogy a tudatos fogyasztásra való motiválásban van még hova fejlődni vállalati szinten. A saját elviteles bögre preferálása és támogatása árengedménnyel egy olyan lépés, mely nem üzleti érdek, hanem egyértelműen a vásárlók ösztönzése a környezettudatos magatartásra. Továbbá sokkal jobban kellene informálni őket a kávé eredetéről, védjegyéről és fenntarthatóságáról akár írott, akár szóbeli tájékoztatással.

A bio minősítés kizárólag a kávé a termesztésre vonatkozik, míg a fair trade ennél több szempontot is figyelembe vesz, úgy, mint a megfelelő munkakörülmények és bérezés. Az UTZ alapvetően a termesztés folyamatára és a természet védelmére koncentrál, emellett az emberi tényezőre is hangsúlyt fektet.

Független minősítésű, etikus kávé és cukor

A fair trade védjegy, amely az egyik legszigorúbb minősítés, a Tchibo és az OMV-Viva kávézóiban található meg. A Tchibo-nál ráadásul a cukor is minősített Fair Trade termék.

UZT és egyben bio kávét bio cukorral az IKEA kávézójában fogyaszthatunk.

Nem független, harmadik fél által minősített, hanem saját vállalás a Starbucks és a Café Frei kávéja, így ezekre a tesztelés során nem adtunk pontot.

A Starbucks a Conservancy International-lel egyeztetve dolgozta ki a kávéfelvásárlási irányelveit, amelyek értelmében felelősen termesztett és etikusan értékesített kávét szereznek be – írják honlapjukon.  Vásárolnak fair trade és bio minősítésű kávét, azonban ilyen védjeggyel ellátott termékek csak csomagolva kaphatóak a kávézókban, ill. a webshopban.

A Café Frei „Lelkiismeretes Kereskedelem” pecsétet nyom a kávéira és teáira. A cég honlapján olvasható, hogy közvetlenül a termelőktől vásárolják alapanyagaik nagy részét, Magyarországon éppúgy, mint külföldön.

Növényi tej

Fenntarthatósági szempontként pontoztuk a növényi italok elérhetőségét is. Egyre nagyobb teret hódítanak, mint a hagyományos tehéntej vegán, fenntarthatóbb alternatívája. Gyakran választják allergia vagy más betegség miatt, de a tudatosság jegyében sokan térnek át rá, hogy megvédjék a környezetet és az állatokat is.

Növényi tej ötből négy helyen, az OMV-Viva kivételével, elérhető, felár ellenében.

Hulladékmentesség

Minden beülős hely esetében lehetőségünk van italunkat mosható pohárba kérni helyben fogyasztás esetén. Megjegyzendő azonban, hogy a Starbucks-ban kávétípustól függően üveg vagy műanyagpohárban szolgálnak fel. Az is érdekes megfigyelés, hogy az OMV-Vivánál nem kérdezték meg, hol fogyasztunk, hanem automatikusan elviteles pohárban kaptuk a cappuccinot. A Tchibo WestEnd üzletében csak elviteles kávét adnak, mivel nincs kialakított kávézó sarok ülőhelyekkel. Mindkét helyen a papír-műanyag kevert pohár teteje 6-os jelölésű műanyagból készült, melyet nem lehet újrahasznosítani sem.

A tesztelt helyek közül az IKEA központilag szabályozottan kimondja, hogy nem lehet a vásárló által hozott pohárba adni a kávét, higiéniai okokra hivatkozva, míg a többi helyen ez nem jelent gondot, sőt, a Starbucks még kedvezményt is ad saját bögrés elvitel esetén.

Nem saját, hanem egyszer használatos műanyagpohár esetén a Café Frei és a Starbucks kávézóknál felárat kell fizetni. Az elviteles pohár felára nem került be az értékelésbe. Azért nem jár érte plusz pont, mivel árpolitikától függően megeshet, hogy a kávé árába már bele van kalkulálva az elviteles poharak ára. Ha felárat is kérnek az elviteles pohárért, az sem garancia arra, hogy azt a pénzt nem profitként tartják számon, hanem visszaforgatják környezetvédelembe, ezzel kiegyensúlyozva az eldobható poharak okozta szennyezést. Ahogyan azt sem tudjuk, hogy a felár kifizetésével akarják-e ösztönözni a vásárlót a saját bögre használatára vagy sem.

Szelektív szemetes sajnos egyik vendégtérben sem volt megtalálható.

Forrás: Kis Beáta Laura: A fair trade kávék magyarországi spektruma, 2021

Hogyan válasszunk kávézót

Neked fontos, hogy etikusan és környezetkímélően kávézz? Pár egyszerű lépéssel is sokat tehetsz!

A véltnél több helyen nyitottak erre a megoldásra, szóval egy kérdést mindenképp megér.

Ha rendszeresen jársz egy kisebb kávézóba, kérd, hogy álljanak át fair trade kávéra. Ha elég sokan kéritek, az döntő érv lehet a tulajdonosnak.

Miért?

  1. A fair trade termékeket előállító dolgozók tisztességes fizetést kapnak, és beleszólásuk van munkahelyük működésébe.
  2. A méltányos kereskedelem termékeinek előállítása kevésbé terheli a környezetet.
  3. A méltányos kereskedelem támogatja a helyi közösségeket. A termelők és a munkások együttműködése révén a méltányos kereskedelemből származó prémium bevételt visszaforgatják a helyi közösségbe, így javulnak többek között a lakhatási, egészségügyi és oktatási feltételek.

Ha szeretnél többet megtudni a témáról, kattints IDE!

Top