Találd meg a számodra legjobb serpenyőt!
A Tudatos Vásárlók Egyesülete a serpenyők tesztjében nem vett részt, azonban külföldi partnerszervezeteink – mint a cseh dTest – igen, ezért úgy döntöttünk, hogy az eredményeket ingyenesen közzétesszük. 21 db nálunk is elérhető serpenyőről közlünk adatokat. A teszteket 28 cm-es edényekkel végezték, azonban nálunk néhány típusból csak kisebb kapható.
21 tapadásmentes serpenyő került a tesztbe, melyeket fogyasztóvédő szervezetekkel együttműködve, egységes módszertan alapján, laboratóriumban vizsgáltak a szakértők.
5 fő tesztelési szempont volt, melyek mind a hétköznapi használat fontos tényezői:
Összesen 10 szempont szerint teszteltünk és 11 technikai paramétert mértünk meg és gyűjtöttünk össze a termékekről, melyek alapján össze tudod hasonlítani őket, illetve számos szűrési lehetőséget találsz a tesztünkben, hogy ki tudd választani a neked legjobbat!
A tesztelt termékek átlagára 2 000 és 45 000 Ft között mozog.
Örök tanulságnak mutatkozik, hogy nem javasolt csak ár alapján választani, mert a legjobban teljesítő modellek között is találunk 10 000 Ft-os átlagár alatt elérhető terméket. Ugyanez elmondható a lista végéről is, ahol szintén találunk drágább kategóriájú serpenyőt. Akármennyit is szánunk vásárlásra, mindenképpen érdemes utánajárnunk, hogy az egyes termékeknek melyek az erősségei és melyek a gyengeségei. Ebben segítenek a terméktesztek.
Legyél Szupertag, hogy hozzáférést kapj a több mint 3200 termék és szolgáltatás objektív értékeléséhez.
Ezeket a szempontokat vizsgáltuk a laborban. A tesztkritériumok melletti százalékos érték a kritérium súlyát jelenti az összpontszám kialakításában.
A vizsgálatokat vadonatúj serpenyőkkel végezték a szakértők, kontrollált laboratóriumi körülmények között, így az eredmények megbízhatók, reprodukálhatók és összehasonlíthatók egymással.
A tapadásmentesség értékelésének alapjául tükörtojás elkészítése szolgált. A tojásokat zsiradék nélkül, 130 °C-on, 4 percig sütötték a laboratóriumi szakértők, majd kivették a serpenyőből és megnézték, hogy mekkora mennyiségű odatapadt maradvány van a felületen. A vizsgálatot háromszor ismételték meg, a serpenyőt természetesen alaposan megtisztították minden használat után. A hőmérséklet meghatározásához hőkamerát és egy hőmérőt használtak.
Vibrációs asztalra helyezték a serpenyőt és 500 anyacsavart tettek bele. Az edény egyik felét szigetelőszalaggal leragasztották, hogy a különbség megfigyelhető legyen. A kopás mértékének értékelésére egy képi értékelési skálát használtak. A serpenyőkben ezt követően újra tojást sütöttek, és tesztelték a tapadásmentességet. A kopásvizsgálatot addig ismételték, amíg a tojásteszt eredményei nem romlottak el túlságosan, de legfeljebb háromszor.
A serpenyőket először felmelegítették hagyományos elektromos főzőlapon vagy – amennyiben a serpenyő alkalmas erre – indukciós főzőlapon. Hőkamerával vizsgálták a serpenyők felületét, mérték a hőmérsékletkülönbséget a különböző részeken. A gyakorlati teszt ezután palacsinta sütése volt. A palacsintákat minden alkalommal ugyanazon recept szerint készítették el és úgy adagolták a tésztát, hogy a serpenyő alját teljesen befedje. Összesen hat palacsintát sütöttek mindegyik serpenyőben, az első nem számított bele az értékelésbe. Megvizsgálták a palacsinták felületének egyenletességét, a barna szín egyenletes eloszlását. Megmérték a serpenyő aljának egyenletességét is, ezt a vizsgálatot szobahőmérsékleten és 200 °C-on végezték el.
A gyakorlati tesztek során a tesztelők értékelték a serpenyők súlyát, a kiegyensúlyozottságát és a nyél formáját. A vizsgálatok során a hőmérsékletet is mérték a nyél különböző részein.
A karcállóságot egy speciális mérőberendezéssel vizsgálták. Egy 57,6 gramm súlyú éles pengét húztak végig a 100 °C-ra felmelegített serpenyő alján. A karcállóság mértékének értékelésére egy képi értékelési skálát használtak.
A teszt során a serpenyőt elektromos főzőlapon 5 percig maximális hőfokon melegítették, majd 20 °C-os vízbe helyezték. A hőmérsékleti sokkot 10 alkalommal megismételték egymás után. Ezután megmérték a serpenyő aljának egyenességét.
Hőkamera segítségével megmérték, mennyi időre van szükség ahhoz, hogy a serpenyőket a legmelegebb ponton 200 °C-ra, illetve 180 °C-os átlaghőmérsékletre felmelegítsük.
Labortesztjeink során számtalan mérést és vizsgálatot elvégzünk. A vizsgált kritériumok pontszámokat kapnak, 0-tól 5-ig tartó skála alapján értékelünk. Minden esetben igaz, hogy 0 a legrosszabb és 5 a legjobb érték.
A vizsgálati paramétereket rendszerezzük, a legfontosabb jellemzőket pedig súlyozzuk, így képzünk egy százalékos értéket, ami végül a termék tesztben elért eredményét mutatja a maximálisan elérhető 100%-hoz képest.
Bizonyos kiemelt kritériumoknál egyéb korlátozásokat is alkalmazunk, amennyiben az elvártnál (küszöb) rosszabb eredményt ér el a vizsgált szempont, az összeredmény sem mehet meghatározott érték fölé. Ebben az esetben a végső százalékos érték nem felel meg a kritériumok súlyozott átlagának. Az értékelést segíti az alábbi táblázat:
A tapadásmentes edényekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat külön cikkben gyűjtöttük össze. Ha érdekel, mi a helyzet a teflonnal, miket érdemes végiggondolni vásárlás előtt, kattints ide:
Drágulhat a napraforgó olaj. Válassz jó serpenyőt, süss kevés olajjal!