A porszívónk fitten tartása saját érdekünk. Az életciklusa meghosszabbításával pedig a környezetünknek is nagy szívességet teszünk. Most megosztunk veled néhány egyszerű tippet, amivel hónapokkal vagy akár évekkel meghosszabbíthatod a készülék élettartamát.
Csavard fel a…
…gégecsövet rendesen!
Maga a háztartási porszívó kompakt kis eszköz, ami kis helyen is meghúzza magát. A kieresztett gégecső – mely a szívófejet és a gépet köti össze – azonban egy eléggé hosszú cső, a legtöbb porszívó esetében 1,5-2 méterre nyúlik. Teljesen kieresztve komoly logisztikai problémákat szülhetne otthon, ezért felcsavarják az emberek és úgy rejtik el a lakás egy kevésbé látható pontján. De legyünk őszinték: miután felporszívóztuk az összes helyiséget, általában örülünk, hogy végeztünk és nem azzal vagyunk elfoglalva, hogy mérnöki precizitással menjen a felcsavarás, ehelyett inkább csak fél kézzel összehajtjuk és a helyére dobjuk. Tanácsos azonban odafigyelni erre a részletre is, mivel a gégecsövek megrepedhetnek, aminek először a szívóteljesítmény, végül pedig a teljes működés látja kárát. Porszívózás után csupán néhány másodpercnyi időbefektetés, de hónapokat adhat hozzá a gégecső élettartamához a másik oldalon!
Porzsákok rendszeres ürítése
A porzsák megléte vagy nemléte választóvonal a különböző porszívók között. A porzsák nélküliek tartályát folyamatosan üríteni kell, míg a zsákosakra ez nem igaz. Igaz viszont, hogy azokat sem szabad sokáig elhanyagolni, mivel az elhasznált tasakok akkor is letapadhatnak, ha még csak félig vannak tele porral, ez pedig idővel a szívóteljesítmény lényeges csökkenését eredményezi. 10-15 használat után érdemes megejteni a cserét.
A szívófej a porszívó lelke
Ezért tisztítása is elengedhetetlen. Nélküle lehetetlenség volna hatékonyabb portalanítást végezni egy mezei söprögetésnél. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy miközben a porszívó a koszt szívja fel, valamennyi rá is ragad, amely aztán a szívófej és a padló között elkezdhet ingázni. Tanácsos néhány kör után külön a szívófejet is tisztítani.
Kisebb tárgyak összeszedése
Ez elsőre evidensnek tűnhet, de hajlamosak vagyunk nem törődni vele. A jó porszívó mindig megbízható, a megbízhatóság jegyében viszont olyan elemeket is felszippant, amik károsíthatják a belsejét. Ételdarabkák, érmék, kisebb szögek: ezeket szedd fel a padlóról, mielőtt nekiállsz az otthoni köröztetésnek.
Porszívó vásárlás előtt állsz? Akkor nézd meg porszívó tesztünk eredményeit. melyből megtudhatod, melyik készülék lehet számodra a legmegfelelőbb.