VÉLEMÉNYEK HELYETT TÉNYEK

Légkondi Kisokos – Beszerelés és karbantartás

Klíma vásárlás előtt érdemes a beltéri és kültéri egység felszerelésének helyét alaposan feltérképezni, elsőként a köztük levő távolságot lemérni. Ezen kívül mire figyeljünk még vásárlás előtt és után?

A légkondi beszerelése, beüzemelése – Kivel szereltessük be?

Nemzeti Klímavédelmi Hatóság ajánlása és a hatályos jogszabályok alapján légkondicionáló telepítését, beüzemelését, karbantartását csak olyan vállalkozás végezheti, amely rendelkezik vonatkozó jogosultsággal. Az erre vonatkozó jogosultsággal rendelkező vállalkozásokról a Klímagáz adatbázis térképes keresőjének segítségével tájékozódhatunk.

Azonban vásárlás előtt mindenképp érdemes utánanézni az érvényben levő hazai (és társasházi) szabályozásoknak is, és ennek megfelelően választani a klímaberendezést. Elképzelhető, hogy nyilatkozatra van szükség arról, hogy jogosultsággal rendelkező vállalkozás telepíti a klímaberendezést, engedély kell a telepítéshez, vagy kizárólag meghatározott módon lehet felszerelni a külső klímát.

Rendszeres karbantartás!

Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy a karbantartást mindenkép jogosultsággal rendelkező szakemberre bízzuk! Ebben a Klímagáz adatbázis lehet segítségünkre.

A készüléket legalább évente egyszer ellenőriztessük, ha csak hűtésre, és évente kétszer, ha fűtésre és hűtésre is használjuk. Akkor is el kell végezni a karbantartást, ha viszonylag ritkán kapcsoltuk be az év során, hiszen a készülék szennyeződhet, gombásodhat. A rendszeres karbantartás a gyári garancia és a működési hatásfok megőrzésének feltétele, azonban a szakszerű tisztíttatással és ellenőrzéssel egészségünket és készülékünket is megóvhatjuk, élettartamát növelhetjük.

Rendszeresen ellenőrizzük a kültéri és beltéri egység rögzítési pontjait: legyenek mindig egyenesek és stabilak. Ha valamit nem találunk megfelelőnek, hívjunk ki szakembert. Az éves karbantartás során kb. 10-20.000 Ft-os költséggel számolhatunk.

Tudatos Vásárlók légkondi tesztjében 48 készüléket teszteltünk az alábbi szempontok alapján: hűtés, fűtés, párátlanítás, használhatóság, sokoldalúság, zajkibocsátás, komfort.

Képek: Freepik
Top